Dr. Udvari István Általános Iskola Eperjeske

.

 

A Dr. Udvari István Általános Iskola bemutatása

 

Intézményünk 2003-tól 2016-ig Arany János nevét viselte, majd 2016-ban településünk szülötte, a kiváló tanár, tudós és nyelvprofesszor előtt tisztelegve felvettük a Dr. Udvari István nevet.

Képzési és oktatási formák:

Eperjeske község egyetlen alapfokú feladat ellátási helye vagyunk, a településen bekövetkező demográfiai változások egyértelműen leképződnek az iskolában is. A korábbi 20-25 fős osztályok helyett ma már az átlag osztálylétszámunk 15 fő körül mozog. A roma származású tanulók egyre nagyobb aránya az intézményt új kihívások és feladatok elé állította. Ennek alapján kiszélesítettük a kapcsolatrendszerünket, nagyon erős partneri kapcsolatot építettünk ki a helyi roma nemzetiségi önkormányzattal, és változtattunk képzési profilunkon is. 2005-től magyar nyelven folyó cigány nemzetiségi nevelést vezettünk be, 2016-tól pedig felmenő rendszerben a nyelvoktató nemzetiségi nevelést. A 2017/2018-as tanévben 1-3. és 5-7. évfolyamokon lovári nyelvet oktatunk a nemzetiségi nevelés keretein belül, 4. és 8. évfolyamon még magyar nyelven folyó nemzetiségi nevelés folyik. A nemzetiségi nevelés nálunk aktívan megvalósul, többször szervezünk roma délutánokat, törekszünk arra, hogy roma származású tanulóink megismerjék saját kultúrájukat, népművészetüket, hogy tisztában legyenek saját és népük értékeivel.

Nyelvoktatás:

Lovári nyelvet heti 2 órában tanítunk, 4. évfolyamtól pedig idegen nyelvként a németet oktatjuk. Az idei 4. évfolyamunk a „kísérleti osztály”, náluk már szakkör formájában első évfolyamtól bevezettük a német nyelv oktatását. Az eredmények a szaktanár és a szülők visszajelzései alapján is egyértelműen pozitívak. Ezt a kezdeményezést szeretnénk a jövőben, több óraszámban, más évfolyamokon is továbbvinni. Az eddigi eredmények alapján látható, hogy a nyelvi előkészítő szakkör bevezetésével az idegen nyelvi kompetencia fejlesztése újra hatékonyan valósul meg az intézményben.

Tanórán kívüli tevékenységek, a Pedagógiai Program sajátosságai:

Az első évfolyamon szervezzük meg a német nyelvi szakkört. A nyolcadik évfolyamon felvételi előkészítőt szervezünk magyar nyelv és irodalom, valamint matematika tantárgyakból. Az 5-8. évfolyamon heti egy órában sportköri foglalkozást tartunk. Az alsó tagozaton három napközis csoport működik, a felső tagozaton két tanulószobás csoport. A diákönkormányzat aktívan működik az iskolában, több önálló programjuk is van: Halloween-délután, pótszilveszter, közgyűlés, gyermeknap. 

Pedagógiai Programunk hangsúlyt fektet az intézmény belső hagyományaira, a település és nemzetünk hagyományainak megőrzésére, a komplex tanulói személyiségfejlesztésre. Minden év szeptemberének utolsó hetében rendezzük meg a névadóhetünket, ahol tanulmány- sport- szavaló-/prózamondó versenyek mellett kézműves délutánokat is szervezünk. Kiemelt hangsúlyt kap az egészséges életmódra nevelés, minden év novemberében egészségnevelési hetet tartunk diákjaink számára a szülők és a partnerként beazonosított szakemberek bevonásával. Adventi héttel és karácsonyi ünnepséggel készülünk a decemberi ünnepekre, ez a hátránykompenzáló munkánk miatt is fontos. Kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy a település egyetlen iskolájaként a helyi kulturális életben aktív szerepet vállaljunk. A település lakói számára nyitottak a nemzeti ünnepekre készült műsoraink, mi köszöntjük a falu időseit és a települési karácsonyt is mi szervezzük.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 12
Heti: 71
Havi: 512
Össz.: 24 192

Látogatottság növelés
Oldal: Iskolánkról
Dr. Udvari István Általános Iskola Eperjeske - © 2008 - 2024 - drudvariistvaniskola.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »